SZTE Info

_MG_7715-2

Németországi és szerbiai egyetemmel is együttműködik az SZTE

Két külön szerződést írt alá partnereivel a Szegedi Tudományegyetem vezetése. A Potsdami Egyetem és az SZTE évek óta sikeres együttműködésébe bekapcsolódik az Újvidéki Egyetem. A háromoldalú szerződés bővítéséről is szó esett a 2017. július 4-i aláírási ceremónián.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A németországi Potsdami Egyetem jogi karával 2008-ban indította a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító Jogi Intézete a posztgraduális német jogi és szakfordító képzését, ami az új szerződés alapján, német-magyar közös diploma kiadásával zárul. E program bővítésébe bekapcsolódik a vajdasági Újvidéki Egyetem. A három intézmény közös kutatási és oktatási együttműködéséről a szándéknyilatkozatot 2017. július 4-én Szegeden írta alá a Potsdami Egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese: Florian Schweigert, az Újvidéki Egyetem rektora: Dušan Nikolić, valamint az SZTE rektora: Szabó Gábor és kancellárja: Fendler Judit. A háromoldalú megállapodás jogi területen teszi lehetővé az együttműködést, de e program bővítéséről is elkezdődtek a tárgyalások az SZTE Általános Orvostudományi Kar, illetve az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar vezetésével.


nemet_szerb_SZTE
Az SZTE, a Potsdami Egyetem és az Újvidéki Egyetem közötti szerződések aláírási ceremóniáján készült fényképek itt megtekinthetőek.
 

– A potsdami és a szegedi felsőoktatási intézmény közös LL.M-képzésén immár szerbiai hallgatók is részt vehetnek. Uniós pályázatokon közösen indulhat a potsdami, a szegedi és az újvidéki intézmény – hozott példát a háromoldalú együttműködésre az aláírási ceremónián megjelent Badó Attila, a szegedi LL.M-képzés vezetője, az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi Intézetet vezető egyetemi tanár.


1_MG_7698

 

A potsdami és a szegedi egyetem közös LL.M képzésének a szerződését is megújították a partnerek. A két intézmény hosszú évek óta sikeres közös képzését ugyanis Németországban és Magyarországon is akkreditálják, amelynek eredményeként ezentúl közös diplomát kapnak a német jogi és szakfordítói szakot sikeresen elvégző hallgatók. Sőt: különbözeti vizsgákkal a németországi egyetem jogi diplomáját is megszerezhetik az SZTE érintett hallgatói. A közös, Magyarországon és Németországban is elismert jogi diplomával rendelkezők könnyebb elhelyezkedési lehetőségre számíthatnak a hazai és az uniós munkaerőpiacon.


2_MG_7679


– Bővíti nemzetközi kapcsolathálóját a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara. A legrégebbi franciaországi és amerikai együttműködés, illetve a Potsdami Egyetemmel létező közös képzés szép hagyományai mellett nyitottunk Kína és legutóbb Vietnám irányába is – emlékeztetett Balogh Elemér. Az SZTE ÁJTK dékánja a legújabb, a trilaterális memorandum jelentőségét abban jelölte meg, hogy a vajdasági partner bevonásával új uniós projektekbe is bekapcsolódhat a Szegedi Tudományegyetem.

 

Az SZTE és partnerei között létrejött két szerződés aláírási ceremóniáját megtisztelte jelenlétével Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára is.

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 7. 18:00 - október 1. 18:00
    Zombori László tárlatát megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író. Hárfán közreműködik Szauer Bianka, az MTVA Virtuózok versenyének döntőse.
  • szeptember 19. 17:00 - október 15. 18:00
  • *
    szeptember 22. 12:00 - 23. 12:00
    Hivatásos, art brut és amatőr alkotók közös térben, képekkel fogalmazzák meg érzéseiket, hogyan látják, és érzékelik az őket körülvevő világot.
  • szeptember 25.
    08:00 - 18:00
    "A Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség 2009-ben határozta el, hogy a szervezet megalakulásának időpontjára is emlékezve, szeptember 25-én minden esztendőben ünnepeljük meg a gyógyszerészek világnapját. 2010-ben tartották az első ilyen rendezvény-sorozatot, amelyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. Az ekkorra időzített programokon megmutatjuk, mennyire sokrétű a gyógyszerészek munkája, mennyire fontos hivatást választanak azok, akik elmélyednek a gyógyszerészeti kutatásokban vagy éppen a patikákban dolgozva kapcsolódnak be a betegellátásba" - mondta Prof. Dr. Hohmann Judit, az SZTE GYTK dékánja. További információ: http://www.pharm.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2017-szeptember/gyogyszereszek?objectParentFolderId=25589
  • szeptember 25.
    18:00 - 20:00
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is. Előadásának témája borzasztóan aktuális: az internetes zaklatás, megfélemlítés (bullying) egyre többeket érintő probléma. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu