SZTE Info

_MG_9378

Több mint 200 új Erasmus hallgató kezdi meg tanulmányait az SZTE-n

Az előzetes jelentkezések szerint az ERASMUS program keretében 207 hallgató tanul majd a szegedi egyetemen a 2017/2018-as tanév első szemeszterében. A külföldi hallgatók 18 ország 79 város 94 egyeteméről érkeznek az SZTE 11 karára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2017/2018-as tanév első félévében az ERASMUS+ és a Makovecz-program keretében 209 hallgató kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen.


_MG_9428


Az ERASMUS+ programmal érkező diákok közel negyede, 50 hallgató Törökországból érkezik. A top három küldő ország között szerepel Spanyolország és Olaszország is, ahonnan 39 és 30 diák érkezik. A legtöbben a Bölcsészettudományi Kar képzéseire jelentkeztek, összesen 40 hallgató. A Gazdaságtudományi Kar 39, az Állam- és Jogtudományi Kar 29 hallgatót fogad. A Makovecz-programnak köszönhetően a Természettudományi és Informatikai Karon tanulhatnak határon túli hallgatók – tájékoztatott Bene Tamás, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati igazgatója. Hozzátette az idén 30 éves ERASMUS program számos előnnyel jár. Az Európai Unió felsőoktatási csereprogramja rövid távú mobilitási lehetőségeket biztosít, néhány hónaptól maximum egy évig terjedő tanulmányi időszakra.


_MG_9361


- Azért fontos, hogy a hozzánk érkező hallgatók jó képzést kapjanak, mert amikor hazautaznak saját országukba, akkor Magyarország és a szegedi egyetem jó hírét viszik. Ezek a rövidtávú mobilitások az „előszobái” a későbbi hosszútávú együttműködéseknek – fogalmazott. A több mint 200 külföldi hallgató megismerkedhet a várossal, az országgal, a szegedi egyetemmel. Az ERASMUS program remek lehetőség a tapasztalatszerzésre, a nyelvtudás fejlesztésére, hiszen a hallgatók egy multikulturális környezet részeseivé válnak – tette hozzá. Az Erasmus+ programban a szegedi egyetemnek 968 jelenleg is élő együttműködési megállapodása van 492 partneregyetemmel, 30 ország 346 városából.


ERASMUS_galeria
Képgaléria a rendezvényről. Fotók: Bobkó Anna, SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság
 

A több mint 200 hallgató beilleszkedését szeptember 4-7. között orientációs héttel segítik. A hallgatók megismerkednek az oktatókkal, magyar hallgatótársaikkal, az Erasmus Student Network mentoraival, hasznos információt kapnak a beiratkozással, a NEPTUN használattal, a diákigazolvány igényléssel, a szálláskereséssel és egészségbiztosítással kapcsolatban. Megismerkednek a Tanulmányis és Információs Központ, az egyetemi könyvtár és az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet nyújtotta lehetőségekkel is.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2017. augusztus 31.

kiemelt_Sik_Marton_SZEM

Sík Márton életében a sport már egyetemi évei alatt is központi szerepet töltött be. Az SZTE-s öregdiák mintegy húsz éven keresztül kajakozott, élsportolóként számos sikert, köztük egy olimpiai 5. helyezést is maga mögött tudhat. Ma a DÉMÁSZ Szegedi Vízisport Egyesület szakmai vezetőjeként támogatja a fiatalokat.

SZTEtelevízió

2017. szeptember 13.

kiemelt_tanevnyito2017

Olyan jelentős fejlesztések előtt áll az SZTE, amelyekkel nemzetközi rangú kutatóegyetemmé válik – jelentette ki a rektor, igazolta példákkal a kormányt képviselő igazságügyi miniszter. A Szegedi Tudományegyetem 2017-2018-as tanévet nyitó ünnepségéről készült rövid videó itt megtekinthető.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 7. 18:00 - október 1. 18:00
    Zombori László tárlatát megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író. Hárfán közreműködik Szauer Bianka, az MTVA Virtuózok versenyének döntőse.
  • szeptember 19. 17:00 - október 15. 18:00
  • *
    szeptember 22. 12:00 - 23. 12:00
    Hivatásos, art brut és amatőr alkotók közös térben, képekkel fogalmazzák meg érzéseiket, hogyan látják, és érzékelik az őket körülvevő világot.
  • szeptember 25.
    08:00 - 18:00
    "A Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség 2009-ben határozta el, hogy a szervezet megalakulásának időpontjára is emlékezve, szeptember 25-én minden esztendőben ünnepeljük meg a gyógyszerészek világnapját. 2010-ben tartották az első ilyen rendezvény-sorozatot, amelyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. Az ekkorra időzített programokon megmutatjuk, mennyire sokrétű a gyógyszerészek munkája, mennyire fontos hivatást választanak azok, akik elmélyednek a gyógyszerészeti kutatásokban vagy éppen a patikákban dolgozva kapcsolódnak be a betegellátásba" - mondta Prof. Dr. Hohmann Judit, az SZTE GYTK dékánja. További információ: http://www.pharm.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2017-szeptember/gyogyszereszek?objectParentFolderId=25589
  • szeptember 25.
    18:00 - 20:00
    Tari Annamária az X, Y és Z generációk legnagyobb hazai szakértői közé tartozik. Gyakran ír és ad elő az információs kor ránk gyakorolt hatásairól, és arról, hogy miként változtatja meg a technikai fejlődés a külső világunk után a belső világunkat is. Előadásának témája borzasztóan aktuális: az internetes zaklatás, megfélemlítés (bullying) egyre többeket érintő probléma. További részletek: www.pedagogiaiestek.hu